2010. április 27., kedd

Vacsora Szildánál - 1.rész (Élménybeszámoló)

Nem szeretném senkinek az idegeit húzni, ezért úgy döntöttem, több részletben fogom megosztani Veletek kedves csoportunk első vacsorájának élményét.
Ott kezdeném a mesélést, hogy eredetileg nem én kezdtem volna a vendéglátást, de az állampolgári kötelezettségekkel tarkított április úgy hozta, hogy nekem volt a legkönnyebb megoldani. Így utólag úgy tűnik, helyes döntés volt, mert a pocakom már így is sokat emelt a nehézségi fokozaton.
A menüt szerettem volna minél egyszerűbbé tenni magam számára, ami szerintem sikerült is, mert összesen 4,5 óra állt rendelkezésünkre Gergővel, hogy minden kész legyen a vendégek fogadására. Kizárólag a torta piskótáját készítettem el már szombaton, és a kenyeret sütötte a gép szombat éjjel.

Tehát a menü:
Vendégváró falatok: pástétomos házikenyerek (tofusalátás pástétom, brokkoli pástétom, kukorica pástétom)
Előétel: Kenyérhurkák póréhagyma mártással
Főétel: Töltött paprika zellerpürével
Desszert: Lúdláb torta
Saláta: Vegyes zöld
Innivaló: Házi limonádé mentalevéllel


Fél hatra beszéltük meg a kezdést. Siccike és Zita érkeztek elsőként, akik így még szemtanúi voltak a vendégváró falatok készülésének, mert nem sikerült tökéletesen az időzítés. Szerencsére limonádéval már meg tudtam kínálni őket. Timi is hamar befutott, de őt már tálcán várta a kész finomság. Ajándékba egy meseszép orchideát, és egy remek olíva olajat kaptam. Igazán értékes ajándékok, itt is nagyon köszönöm. A virág azóta beköltözött az ablakomba, és egész nap gyönyörködhetek benne. Gyors ismerkedés, koccintás után következett a türelmesen várakozó pástétomos kenyerek elfogyasztása. Legnagyobb örömömre, a tálca hamar kiürült.
Az előétel tálalása közben meglepetten tapasztaltam, hogy a póréhagyma krém éppen hogy elég lett, pedig szerintem nem adagoltam túl senkinél... abból legközelebb dupla adagot fogok készíteni.


A főétel tálalásánál megállapítottuk, hogy túl gyors a tempó, még alig érkeztek meg, de már mindjárt jól is laknak. A töltött paprikát azért még elfogyasztottuk, nehogy kihűljön, de a desszert előtt tartottunk egy nagyobb csacsogós szünetet. Jó volt megismerni a többieket. Örömmel tapasztaltam, hogy a főzésen, étkezési szokásokon kívül nagyon sok más közös pont is van az életeinkben, és igazán sokféle témáról beszélgettünk. Természetesen a blogjainkhoz feltétlen szükséges ételfotók téma komoly teret hódított magának, ami számomra is nagyon izgalmas, és remélem hamarosan kicsit profibban fogok én is ehhez a dologhoz állni.


A torta tálalásakor izgultam legjobban, hogy vajon a krém kifolyik, vagy megkegyelmez, és egy mutatós tortával kínálhatom meg a vendégeimet. Szerencsére kellően megkötött a krém, és határozottan tortaformát öltött a feltálalt édesség.
Nem tudom, hogy a gyors kezdésnek, vagy a remek hangulatnak köszönhetően, de az idő igen gyorsan elszaladt. Szívesen beszélgettem volna még, bár ennivalót már nem tudtam volna tálalni többet, de a desszert után szerintem már senkinek sem hiányzott :).

A folytatásban érkezem a receptekkel.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon jó a beszámoló Szilda! Tényleg fantasztikusakat készítettél, főztél! Nehéz lesz felkötni a gatyát utánad! :) Minden finom volt, a pástétomok receptjeit pedig különösen várom!!!

    VálaszTörlés
  2. Szilda, köszönjük a beszámolót, nagyon jó volt olvasni.
    Az ételek is mind nagyon-nagyon finomak voltak, de tényleg nem bírtam volna többet enni.
    Számomra viszont hihetetlen, hogy hogyan készültél el ennyi idő alatt! Én kb 3 napig főznék ennyi mindent! :-)
    Mutattam a férjemnek is a fotókat. Na, a tofupástétomot ő is kinézte magának, úgyhogy előkerestem ezt a receptet és tegnap már mentem is tofuért. Ma ez lesz vacsorára.
    Tényleg nagyon gyorsan elszaladt az idő, én is remekül éreztem magam, nem gondoltam volna, hogy már órák óta vagyunk.

    VálaszTörlés
  3. Örülök ezeknek a visszajelzéseknek! Kérlek a linkeket ellenőrizzétek le, mert nem akarom hogy valakinek a blogja hibásan legyen fenn.

    VálaszTörlés
  4. Valaki nagyon gyorsan küldje át nekem emailben a tofupástétom receptjét légyszíves!!! Nem bírom kivárni, amíg Szilda felteszi a blogra! :) Itt árválkodik a hűtőmben egy tofu már egy ideje, nem tudtam mit csináljak belőle. Mostmár nagyon tudom, csak a recept kellene S.O.S!!! :)
    KÖSZÖNÖM!!!

    VálaszTörlés
  5. már írnám is, de nincs nálam a könyv... este tudom... sorry
    De holnap kikerülnek a receptek is ám

    VálaszTörlés
  6. Zizi, elküldtem gyorspostával! :-)

    VálaszTörlés
  7. nagyon különleges étel sor, de a kilegény képe nagyon aranyos.


    erika

    VálaszTörlés
  8. Csatlakozom az előttem szólókhoz, tényleg nagyon magasra tetted a mércét előttünk!:-)

    VálaszTörlés
  9. Hát hogy a pontozáskor még emlékezzetek rá muszáj volt:D:P köszönöm!

    VálaszTörlés