2010. június 27., vasárnap

Vacsora Bettyónál - 1. rész (Élménybeszámoló)


2010.06.26. Kb. két hónapja tudom, hogy ez a nap az nagy főzős napom. Azóta szinte nem telt el nap, hogy a gondolataim ne a menü körül forogjanak. Nem is tudom mennyi receptet elolvastam, lementettem. Nagy megkönnyebbülés volt számomra, amikor lassan kezdett összeállni a kép a fejemben, hogy mit is fogok főzni. A legnagyobb gondom a desszerttel volt, ugyanis nem igazán készítettem még vegán desszertet. De az internet és a főzős blogok szerencsére segítségemre siettek. :) Szerdára teljesen összeállt a menü, így a nagy nap előtt nem maradt más hátra, mint a bevásárlás és a reménykedés, hogy jó idő lesz. Kerti vacsit szerettem volna. De amikor szombat reggel felébredtem, láttam, hogy az égiek nem lesznek kegyesek hozzánk. Igaz, hogy nem esett, de 18 fokban nem szerettem volna megfagyasztani magunkat a teraszon. Amit lehetett azt előző este megcsináltam, így délelőtt maradt idő a családra, meg a pakolásra és a takarításra. Mondjuk egy lassan 3 éves mellett nem volt könnyű meg is tartani a rendet. :) Egy óra körül kezdtem el igazán a főzést és háromkor meg voltam győződve róla, hogy ebből még ötre sem lesz semmi. Pedig a lányok négyre jöttek. De kész lettem. Hajszál pontosan négy órára. Még izgulni sem nagyon volt időm annyira el voltam úszva, bár egész nap fájdogált a gyomrom az idegességtől. Amiről persze próbáltam tudomást sem venni.

Jó volt újra látni a csajszikat és onnantól kezdve, hogy beléptek az ajtón, be sem állt a szánk. Csak beszélgettünk, meg ettünk, meg beszélgettünk, meg ettünk. :) Nagyon klassz ajándékokat kaptam, amiknek nagyon örülök és alig várom, hogy kipróbálhassam őket.

Szerintem nagyon jó kis estébe nyúló délutánt sikerült eltöltenünk. Az idő megint mintha csak elröppent volna. Minél jobban megismerjük egymást, annál jobbakat tudunk beszélgetni és annál gyorsabban telik az a fránya idő. Remélem a lányok is osztják a véleményemet az estét illetően és bízom benne, hogy sikerült finom ételeket felszolgálnom.


És akkor lássuk a menümet:
Előétel: Töltött paradicsom, zöldségspagetti ágyon
Főétel: Zöldségtorony snidlinges polentával, csicsriborsó salátával és fűszeres burgonyával
Desszert: Mandulás levendulafagylalt
Ital: Házi bodzaszörp citromfűvel és gyümölcsökkel

Nemsokára jövök a receptekkel is.

7 megjegyzés:

  1. Minden nagyon klassz volt, ismét örültem, hogy részese vagyok ennek a projektnek! :))) Köszönjük a szép délutánt!

    VálaszTörlés
  2. Én is, én is csatlakozom, tök jól esett újra együtt lenni, enni és beszélgetni! :) Köszi a vendéglátást! :)
    ( A zöldségspagetti receptet kééééérem! :) )

    VálaszTörlés
  3. Bettyó, nálam 25-én voltak a lányok vacsizni és nagyon hasonló menüt készítettem. Legalább is az előétel és a desszert majdnem ugyanaz. :-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon helyesek vagytok a képen! A menű is nagyon különleges. Kíváncsian várom a recepteket. Ja és Bettyó, a hajszíned.....egyszerűen szuper!!!!:))

    VálaszTörlés
  5. Szamóca! Kíváncsian várom a beszámolódat és a menüdet:-)
    Benzsi! Köszönöm szépen. kb 2 hónapig vaciláltam, hogy kell-e nekem ez a hajszín vagy sem:-) De amióta megvan, azóta imádom!!
    Egy darabig biztosan nem váltok!!!

    VálaszTörlés
  6. Bettyó, igyekszem mihamarabb felrakni (bár ez szombat előtt tuti nem következik be)!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon helyesek vagytok! Már láttam pár képet facebook-on és várom a recepteket :)

    VálaszTörlés