Még június végén volt nálam csoportunk 3. vacsorája. Már a játék eleje óta foglalkoztatott a gondolat, hogy mi legyen a menü, ha majd hozzám jönnek a lányok vacsorázni. Gondoltam először valamilyen indiai menüre, vagy ha ez nem, akkor valamilyen téma mentén kéne a menüt összeállítani. Persze semmi jó nem jutott eszembe, majd amikor megtudtam, hogy én leszek a következő vendéglátó, kb. fél óra alatt kitaláltam a menüt és a témát is. A téma adott: a nyár. Olyan könnyű, hűsítő ételeket szerettem volna készíteni, amihez aktuális, friss, nyári, most szezonban lévő alapanyagok szükségesek. Ez ráadásul olyan jól sikerült, hogy a főételhez, az italhoz és a desszerthez is a kertünk előtti kiskertből szedtem a hozzávalókat.
A menü olyan jónak bizonyult, hogy a vacsoráig eltelt néhány hét alatt szinte semmit nem változtattam rajta, csak a közben elkezdett gluténmentes diétám miatt a főételt gluténmentes változatban készítettem el. A különleges alapanyagokat már jó előre beszereztem, hogy semmi váratlan esemény ne hátráltassa a menü elkészítését. A friss alapanyagokat pedig a vacsora előtti napon szerettem volna megvásárolni. Hiba volt.
Szerény kis városunkban, de még a környékbeli hipermarketben sem tudtam mindent megvenni a vacsora előtti este, így a nagy nap reggelén még az összes kisebb helyi zöldségest bejártam alapanyagokért, de friss bazsalikomot még így sem kaptam, úgyhogy rászántam magam egy B tervre és jó néhány óra rászámolással nekiálltam a főzésnek, sütésnek, hogy bármi történjék is, időben készen legyek és frissen, tisztán, üdén várhassam este a lányokat. Ráadásul annyira jó menüsort találtam ki, hogy csak néhány dolgot kell megfőzni hozzá, aztán már csak össze kell állítani az egyes ételeket. Szóval, biztos, hogy minden gyorsan és simán el fog készülni. De olyan vis maior eseményre, ami ezután történt, még legvadabb rémálmaimban sem számítottam.
A négykörös főzőlapomra szép sorjában felpakoltam minden főznivalót; legyen csak megfőzve mihamarabb minden, aztán majd elpepecselek az összeállítással még délután. Rotyogott is szépen minden, amikor egyszer csak a főzőlapom minden előzetes bejelentés nélkül sztrájkba kezdett. Nem szép tőle. Kikapcsolt az egész és se kép, se hang. Hiába nyomkodtam rajta bármit, hiába vettem le róla minden edényt, hiába hagytam kihűlni a főzőlapot, csak annyit sikerült elérnem, hogy néhány óra múlva hatalmas ERROR felirat kezdett vad villódzásba rajta. Még sosem láttam ilyet, de őszintén szólva, megvoltam nélküle, ráadásul nem épp most voltam erre kíváncsi.
Szerencsére a desszerthez a rizs megfőtt, sőt, az előételhez a csicseriborsó is, de a főételből semmi nem készült el. Gondoltam, amíg a főzőlapom sztrájkol, addig összedobom azt, ami kész van. Igen ám, de a rizst teljesen ki kéne hűteni, úgyhogy addig azt félretettem. Az előételhez pedig még szezámmagot kéne pirítani, addig nem tudok a csicseriborsóval mit kezdeni, úgyhogy azt is félretettem. Marad az uborka meg a leves, ami még esetleg időben elkészülhet. Az uborkát lereszeltem, besóztam és ezt is félretettem állni egy kicsit.
Már kitakarítottam az egész lakást, rendbe szedtem a teraszt, a kerti bútort, hogy majd ott vacsorázunk. Már mindent megcsináltam estére, kivéve a vacsorát, mert a főzőlap még mindig nem méltóztatott működni. A levest sikerült bekevernem, de a rizs még mindig hűlt, úgyhogy ott álltam a konyha közepén 2 órával a vacsora előtt, úgy hogy csak leves volt és reményem sem volt másra.
Közben rájöttem, hogy a sütő működik, úgyhogy beraktam egy lábas vizet, hátha felforr és majd ott főzök addig, de ez sem vált be. Végső elkeseredésemben már vészjelzéseket adtam le a facebook-on is, hogy valaki segítsen így virtuálisan, aki ért a főzőlaphoz és árulja el, hogy mit kell vele csinálni, hogy abbahagyja ezt az ERROR villogást, mert már az idegeimben is ez a szó villogott, bár akkor még nem estem kétségbe, mert még reménykedtem, hogy a férjem időben hazajön a munkából és ő majd megoldja ezt a problémát, aztán egy kis kapkodással ugyan, de még mindig lehet időben vacsora.
Nos, férjem mit sem sejtve főzőlapunk remek állapotáról, munka után elindult bazsalikombeszerző körútra és addig haza sem jött, míg nem talált. Jó későn érkezett meg, de az tény, hogy nagyon szép bazsalikomot hozott. Persze, ez akkor nem vigasztalt, mert vacsorára egyenlőre uborkaleves volt és friss bazsalikom. Nem biztos, hogy ezt értékelik majd a lányok, úgyhogy gyorsan felvázoltam férjemnek a helyzetet, hogy azonnal csináljon valamit a főzőlappal, különben este nem fogunk tudni mit adni a vendégeknek. Uram neki is esett a főzőlapnak, de annak semmi nem használt. Végül az egész lakás áramtalanítása után sikerült újra elindítani ezt a vacsoragyilkos masinát. Ekkor már délután fél öt volt. A lányokat fél hatra vártuk...
Gyorsan feldobtam mindent ismét a főzőlapra, de mondanom sem kell: a krumpli nem két perc alatt főtt meg. A szezámmagot pillanatok alatt megpirítottam, így elkészülhetett végre az előétel is. Összedobtam az italt is és nagy nehezen a krumpli is megpuhult öt órára, mire Szilda megérkezett, úgyhogy ciki, nem ciki, de együtt pucoltuk a burgonyát. Majd jött a kesutejszín gyártás és bekeverhettem végre a kihűlt rizsből a desszertet is, mire megérkeztek a többiek. A konyha és vele együtt az étkező egy hatalmas csatatér volt ekkor, ugyanis kevés munkapult van a konyhámban, ezért az étkezőasztalt is ki szoktam használni főzésnél. Mindenesetre a kupin át a lányokat gyorsan kitessékeltem a teraszra, ahol egyből ittunk, fotózkodtunk, ajándékoztunk.
Ezt a szépséget kaptam:
És a csoportkép:
Mindeközben a főételből csak a bepácolt töltelék volt meg, de a krumplipürének még nyoma sem volt, a szőlőlevelek nincsenek kifőzve, hát még megtöltve és kisütve, és persze ott van még a mézes hagyma a tetejére. Mire ez az egész esetleg elkészül, addigra szerintem mindenki hazamegy.
Délelőtt még nem épp ezek voltak a terveim.
Nem baj, még mindig van megoldás: minden fogás között jótékony, emésztési szünetet tartunk és míg a lányok a teraszon beszélgetnek, addig eltűnök mindig kicsit és a konyhában sürögve megpróbálom még menteni a menthetőt. Ez már majdnem sikerült is, de közben olyan hűvös lett a teraszon, hogy még pulcsiban sem lehetett kint megmaradni, úgyhogy be kellett költöznünk a házba. Igen ám, de az étkező csupa vacsoracsatatér, ahol a délután folyamán szép lassan elvéreztem. Minden tervem és jószándékom ellenére sincs még főétel. Ekkora edényhalmot, és félkész illetve megmaradt ételkupacokat, ami az étkezőasztalt és környékét uralta, még Harry Potter sem tudná eltüntetni hirtelen, főleg, hogy a főétel még csak most készül ott, úgyhogy az étkezőasztalt semmiképpen nem tudjuk körbeülni, de még csak megközelíteni sem, pedig ott kényelmesen elférnénk. Kényszermegoldásként a nappali kis indiai társalgóasztalát ültük körbe a kanapé párnáival kényelmesebbé téve. Ez legalább pár lépéssel távolabb volt a csatatértől, úgyhogy csak főztem, kapkodtam, kevertem, fűszereztem rendületlenül a fogások között, míg végre számomra is hihetetlen módon, de nagy sokára elkészült a főétel is. Mire minden megsült, főtt, akkor jöttem rá, hogy a nagy kapkodásban elfelejtettem salátát készíteni, de pár perc alatt lett az is. A főzőlap minden gonoszsága ellenére sikeresen megvívtam hát a saját vacsoracsatámat. :)
A nagy kapkodás közepette a beszélgetésbe csak fél füllel tudtam bekapcsolódni, de azért örültem, hogy itt vannak a lányok, hogy újra együtt vagyunk és remélem, azért a nagyon kapkodósra sikerült, de annál nagyobb szeretettel készült vacsora is ehető lett.
A menü:
Előétel:
Szezámos humusszal töltött paradicsom rukkola ágyon
Leves:
Tarator (bolgár uborkaleves)
Főtétel:
Mézes-mustáros tofuval töltött szőlőlevelek színes burgonyapürével, mézes-mustáros sült zöldségekkel és salátával
Desszert:
Levendulás rizskehely kesutejszínnel és mézkaramellel
Ital:
Levendulás limonádé
